Húsvéti Kavalkád az Életfa Nagycsaládosok Egyesületénél

Április 13-án vidám és mozgalmas délelőttre ébredt Bácskossuthfalva, hiszen megrendezésre került az „Életfa” Nagycsaládosok Egyesületének húsvéti ünnepsége. Az eseményen közel 50 gyermek, valamint anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák vettek részt – mindannyian azért gyűltek össze, hogy együtt készüljenek a húsvéti ünnepekre, és egy szép közösségi élménnyel gazdagodjanak.
A nap hagyományőrző hangulatban telt: a résztvevők tojást festettek, kézműves húsvéti dekorációkat készítettek, és közösen díszítették fel a falu központjában álló tojásfát, amelyet az esemény után is mindenki megcsodálhatott. A gyerekek büszkén akasztották fel saját készítésű tojásaikat, miközben a felnőttek örömmel figyelték a kis alkotókat.
A program egyik legizgalmasabb része a locsolóversmondó verseny volt, ahol a fiúk bátran álltak ki a közönség elé, hogy elszavalják húsvéti verseiket. A jó hangulatot tovább fokozta a sok ügyességi játék, zene, közös tánc és természetesen a nevetés, amely betöltötte a közösségi teret.
A nap fénypontjaként következett a gyerekek által legjobban várt esemény: a csokoládétojás- és édességvadászat a közeli parkban. A nyuszi szorgalmasan elrejtette az apró meglepetéseket, a gyerekek pedig lelkesen indultak útnak kis táskáikkal, hogy megtalálják a rejtett finomságokat. A játékos keresés mindenkit izgalommal töltött el, és mosolyt csalt a legkisebbek arcára is.
Az „Életfa” Egyesület számára kiemelten fontos, hogy az ünnepek ne csak a családról, hanem a közösségről is szóljanak. Az ilyen események erősítik az összetartozást, értékeket közvetítenek, és emlékezetes pillanatokat ajándékoznak mindenkinek.
Köszönjük minden családnak, hogy részesei voltak ennek a szép napnak!
Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár
